Értéktári struktúra

GÖCSEJRŐL: A Göcsej megnevezés a tájszemléletben a 17–18. század óta fordul elő. Eredete a ’dimbes-dombos, árkos, terméketlen vidék’ jelentésű göhej~göcsej köznévre tehető. Az Árpád-korban határőrvidékeink közé tartozott. Lakossága később a reformáció hívéül szegődött, de a 18. században rekatolizálták, csupán kisnemesi közösségei maradtak meg a református hitben.

A Cserta-patak vízgyűjtő területén lévő szeges települések alkotják a Göcsej központi területét (165 km2 és közel 7000 lakos), melyek táji-természeti adottságaik révén natúrparki települések is. 

 Térkép1  Térkép2

  1. Táji-települési értékek

szeges települési jelleg: A sajátos göcseji szeges település átmenetet képez a csoportos és szórvány települések között.  Kialakulását az irtásos gazdálkodás és az önellátásra törekvés határozta meg. A településformát az egymástól erdőkkel elkülönült nagycsaládos szálláshelyek és - a gyors lefolyású vizektől, illetve a török hódítástól való félelem miatt is - a hosszanti dombhátas fekvés jellemzi. Többségét kisnemesek lakták, akik korábban határőrök voltak.

Göcseji ház és gazdasági udvar

A hosszú ház mellett gyakori az L alakú alaprajz, de gyakori az volt un. „Kerített ház” is, amely az udvart négy oldalról körül építette. A konyhából fűtötték a szobai kályhákat, itt volt a kemence is ún. mászókéménnyel, később a szemes (cserép)kályha. A falazat anyaga fa (boronafalas) vagy gerendavázas sövényfonásos falak sárborítással és talpgerendás megoldással; valamint deszkázott és agyagborítású pórfödémmel. A fedélszék olló – ágasos szelemenes tetőszerkezet, míg formája nyeregtetős, kontyolt, felső csonkakontyos és héjazata zsuppos szalmafedés. Gyakori a gazdagon díszített deszkázott homlokzati borítás, illetve későbbiekben a látványos díszítő bádogozás.

A tetőszék az udvari oldalon nagy kiülésű konzolos gerendákra ül fel, így esővédett ereszaljat hoz létre. Oszlopos tornácokat nem építtettek, legfeljebb a bejárat elé előtetőt (kódisállás).

 Az udvaron fából készült kút, gyümölcsaszaló, téglából készült kemence, marha istálló, húsfüstölő, tűzifához faház, disznó- és tyúkól, silógödör, kukoricagóré, élelemtároló emeletes kástu és szénatároló lábaspajta, ami régebben fa, később öles téglaoszlopokból volt. Az udvar közepén gyakran tüskés körtefa állt. A telek végében kaszálóként is használt gyümölcsös található, gyakran csak gyertyánból nevelt sövénnyel elválasztva.

 

Keresztek

Göcsej vallásos népe gyakran állított emléket vallási élményeinek fakereszt (újabban kőkereszt) formájában, melyek régebbi változatai festett vaslemezre készültek (pléhkrisztus) a keresztet védő és díszítető bádogozással.

„Minden pléhkrisztus igazán egyedi, olykor esetlen, naiv műalkotás. Öregszik, sebződik, esendő, mint mi emberek, és néha újjászületik, mint az istenek.”

HARANGLÁB 

A keresztény emberek életének, mindennapjainak kezdettől kísérője volt a harangszó. A harang otthonának a harangláb tekinthető, ami kb. 6-10 m magas fából ácsolt építmény. Lehet földbeásott vagy talpgerendás, kettő- vagy négyoszlopos, nyitott vagy zárt szoknyás, illetve ezek különböző változatai. Leginkább olyan helyeken jött létre, ahol a helyi adottságok (pl. építőkő hiánya) nem tették lehetővé a harangtorony építését. A települési közterületek mellett magánházak kertjében, szőlőhegyeken is megtalálhatók, sokszor már leromlott állapotban. A fából készült haranglábak döntően Zala megyében helyezkednek el, de távolodva a Muravidéken, az Őrségben és a Várvidéken is felbukkannak.

KUTAK

A falusi rétegvíz kutak dombháti helyzetük lévén 15-25 m mélyek. Tégla vagy betonalapon tölgy vagy akác talpgerendák alkották a kút alapját, amire oldalsó csapolással egyberótt keretet fektetnek. A nyeregtetős kútházat farácsozat védi és cserép vagy fazsindely fedésű tető borítja. A legelőkön talajvízre alapozott gémeskutakat alkalmaztak az itatásra. Az ipari fejlődéssel együtt terjedtek el a cementből készült kútkávák.

 

  1. Természeti értékek

Naturam si sequemur ducem, nunquam aberrabimus. „Ha a természetet mint vezetőt követjük, sohasem fogunk tévedni.”

 

ÁLLATOK

Fehér gólya (Ciconia ciconia) nagytestű és Göcsejben elterjedt madár, főleg a Cserta és mellékvizei által nyújtott vizes élőhelyek, mint táplálékforrás miatt. A falvakban található gólyafészkek a települések szimbolikus tartalommal bíró értékei. Védett, eszmei értéke: 100.000 Ft.

A gímszarvas (Cervus elaphus) régies elnevezése a rőtvad, ez a német Rotwild (rőt- vagy vörösvad) és az angol Red Deer (rőt vagy vörös szarvas) megfelelője. Magyarország legnagyobb testű kérődző vadfaja, a köznyelvben gyakran szarvasként említik. Hímjét bikának, nőstényét tehénnek, szaporítás előtt ünőnek, szaporulatát bika- vagy ünőborjúnak nevezik. Gyönyörű agancsáért is sokan vadásznak rá.

Folyami rák (Astacus astacus) Védett: eszmei értéke 50.000 Ft.

A folyami rák a tízlábú rákok rendjének legnagyobb közép-európai, édesvízben élő képviselője. A hím 18, esetleg 25 centiméter hosszú, a nőstény 15 centiméternél rövidebb. A fejtort egységes hátpajzs (carapax) borítja. Két összetett szeme mozgatható, henger alakú nyélen helyezkedik el. Az elülső csáppár csaknem olyan hosszú, mint az állat teste. 5 pár járólába van, közülük az első pár – főleg a hímnél – igen erőteljes ollókban végződik. A második és harmadik pár járólábon is kis ollók vannak. Az állat vörösbarna, szürke vagy sárgás, az ollók alsó oldala vörös.

 

Közönséges hód (Castor fiber) Védett: eszmei értéke 50.000 Ft.

Magyarország hódállománya a 19. század közepére a vadászat miatt kipusztult, A 20. század utolsó évtizedében az ausztriai és magyar WWF együttműködésének eredményeképpen visszatelepítése megkezdődött a Duna ausztriai szakaszán. A jelenlegi magyarországi állomány zömét a korábbi külhoni telepítések szaporulata adja. 2013-ra populációja már meghaladja az 1000 egyedet, és a fadöntésekkel helyenként jelentős gondokat is okoz.

A réti csík (Misgurnus fossilis) a csontos halak (Osteichthyes) főosztályának a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, a pontyalakúak (Cypriniformes) rendjébe és a csíkfélék (Cobitidae) családjába tartozó faj. A nagy folyószabályozások és a mocsarak lecsapolása miatt megfogyatkozott a Magyarországon található állománya, ezért védelmet élvez. Korábban tömegesen fordult elő, fontos böjti tápláléknak számított, és horgászatát, a csíkászatot a 19. századig mint a halászat külön ágazatát tartották számon. Védett, eszmei értéke: 2.000 Ft

A nagyfülű denevér vagy Bechstein egérfülű-denevére (Myotis bechsteinii) a kis denevérek (Microchiroptera) alrendjébe és a simaorrú denevérek (Vespertilionidae) családjába tartozó faj.

 Erdőkben, öregebb parkokban él. Míg nyáron faodvakban tölti az éjszakát, télen szívesebben keres fel sziklahasadékokat és barlangokat. A nagyfülű denevér kedveli a természetes erdőket. Valószínűleg a modern erdőgazdálkodás miatt szorult vissza.

Testhossza 4,6–5,3 centiméter, farokhossza 3,4–4,4 centiméter, magassága 0,85–1,05 centiméter, alkarhossza 3,9–4,4 centiméter és testtömege 7–12 gramm. Közepes méretű faj, hosszú, széles füle van, ami azonban valamivel rövidebb, mint a nagyon hasonló horgasszőrű denevéré. Előrehajtott füle messze túlér az orrcsúcson. A fülön 8–10 redő is található. A fülfedő eléri a fülhossz felét. A szárnyvitorla a hátsó lábujj tövéig ér. Az utolsó farokcsigolya kiáll a farokvitorlából. Színezete felül barnás, alul világosszürke.

Késő este indul táplálék után. Lassú, kimért, majdhogynem nehézkes röptéről ismerhető fel. Magányosan vadászik, kis csoportokban csak ritkán, nyáron lehet látni, általában szaporodási időszakban. Emberi füllel érzékelhető hangja mélynek és dörmögőnek hat, nagyon ritkán hallható. Télen magányosan és szabadon függeszkedve, barlangokban alszik. Tápláléka rovarok, amelyeket a levegőben fog el vagy a levelekről csípi fel. Védett, eszmei értéke: 100.000 Ft

A nyugati piszedenevér (Barbastella barbastellus) a kis denevérek (Microchiroptera) alrendjébe és a simaorrú denevérek (Vespertilionidae) családjába tartozó faj.

Testhossza 4,4–5,8 centiméter, farokhossza 4,1–5,4 centiméter, magassága 0,6–0,75 centiméter, alkarhossza 3,5–4,1 centiméter és testtömege 6–8,5 gramm. Közepes termetű fülei rövidek és szélesek, a fejtetőn összenőttek. Háta nagyon sötét, hasa valamivel világosabb. Karcsú testű, orra széles, rövid. A fülfedő széles és hegyes, háromszög alakú; szárnya széles. A farokcsúcs kiáll a farokvitorlából. Életkora meghaladhatja az 5 évet.

Faodúkban, öreg fák elváló kérge alatt, ritkán épületekben, tornyokban választ szálláshelyet. Kevéssé érzékeny a fagyra, ezért nagy hidegben is a barlangbejáratoknál tartózkodik, ahol az állatok a mennyezeten szabadon lógnak. Már kora este vadászni indul, többnyire kétszer is kirepül egy éjszaka. Rovarokat, éjjeli lepkéket gyűjt, rendszerint alacsonyan 1-5 m magasságban ejti el zsákmányát. Röpte határozott, gyors, fordulatos. Védett, eszmei értéke: 100.000 Ft

 

NÖVÉNYEK

Erdei fenyő (Pinus sylvestris) a Pinus (fenyő, tűnyalábos fenyő vagy hosszútűs fenyő) nemzetség egyik faja, az egyik legellenállóbb és legigénytelenebb fenyő. Kedvező körülmények között 20–35 m magasra nő (megfelelő erdőben a 40 m-t is elérheti). Törzse egyenes. Ágai örvökben nőnek, ezért a fiatal példányok kora az örvek számából könnyen megállapítható. Idősebb korában ágtisztán felkopaszodik. Kérge a talajhoz közel vastag, mélyen barázdált, szürkésbarna, a magasabb részeken vékonyabb, vöröses, esetenként narancsos. Az idős példányok kérge nagy lapos táblákra repedezik.

A koronája ritka: fiatalon kúpos, később ellaposodik, ernyőszerűvé válik.  6–12 mm hosszú rügyei tojásdadok, a felületük nem gyantás. Tavasszal a vegetatív rügyek megnyúlnak, és az így kialakuló, zsenge szárcsúcsokat fiatal levelek borítják. Tűlevelei kettesével nőnek a törpehajtásokon, ezért sorolják a „kéttűs fenyők” informális csoportjába. A két levél tövét közös hártya burkolja. Sűrű, kemény és merev, 5–7 centiméteres, a legtöbbször jól láthatóan csavarodott leveleinek keresztmetszete félhold alakú, kissé lapos. A sötét kékeszöld levelek csúcsa hegyes, a szélük fűrészes. Virágzata toboz. A porzós sárga, a termős fiatalon zöld, majd ahogy a tobozpikkelyek elfásodnak, fokozatosan megbarnul. Alakja tojásdad, 2,5–7 cm hosszú, 3,5 cm széles, a fás pikkelyek csúcsa rombusz alakban megvastagodott. Magjai szárnyasak, sok sziklevéllel csíráznak.

Az erdei fenyő kérgébe vájt hosszanti bemetszésekből kicsurog a fenyőbalzsam (terebinthina), aminek két része az illóolaj (15–30%) és a száraz maradék (70–85%). Az illóolajat lúggal kezelik és újból lepárolják; ennek eredménye a aetheroleum terebinthinae rectificatum. A száraz maradék a fenyőgyanta (hegedűgyanta, colophonium). Az illóolaj (terpentinolaj) jellemző alkotói a különböző gyűrűs terpének, főleg az alfa-pinén (kb. 70%). Azt üvegszerű, áttetsző, törékeny, sárga vagy enyhén barnássárga darabokban kinyert fenyőgyanta főleg diterpéneket (pl. dextro- és levopimársavat) és lignánokat (pl. pinorezinolt) tartalmaz. A leveleiből kivont illóolaj antiszeptikus; különösen jó hatással van a légutakra. Emésztőszervi panaszokra is adják.

Fáját borovi fenyő néven a bútoriparban és a papíriparban hasznosítják. Mivel fája nagyon gyantás, tehát nagyon tartós is, ami értékes fenyő faanyaggá teszi. Alakját átnedvesedve és kiszáradva is jól tartja. Karácsonyfaként Magyarországon nem igazán terjedt el; gyantája időnként csöpög.

Mézgás éger - berekfa (Alnus glutinosa) Kúpos formájú, 20 méternél alig magasabbra növő fa – mocsarakban, vízpartokon elterülő cserje is lehet. Törzse egyenes, ágai nagyobbrészt vízszintesen állnak. Kérge fiatalon sima, fényes, fehér pettyekkel, idősebb korában barnásszürke, táblásan felrepedezik. Hajtásai fiatalon ragadósak (mézgások), lilásbarnák, kopaszok, fehérpettyesek.

Rövid, nyeles rügyei tojásdadok, feketéslilák, ragadósak. 5–10 cm hosszú levelei visszás tojásdadok, kétszer fogazottak. Váltivarú, egylaki fa: megnyúló és pirosból hirtelen sárgába váltó, végálló porzós barkái tavasszal jelennek meg. A kicsiny, vörösesbarna termős füzérek a hajtások végén, az előző évi tobozkák mellett nőnek a még levéltelen ágakon. Termése 1–1,5 cm hosszú kocsányon lógó és kb. ugyanilyen hosszú, éretten sötétbarna áltoboz. Magja apró, ötszögletű, fényes barna, szárnyatlan. Narancssárga fája ipari fának túl puha. A nedvességnek ellenáll, különösen víz alatt tartós (hidak építésére kiváló volt). Jól faragható; kérgében sok a csersav.

A szelídgesztenye vagy szelídgesztenyefa (Castanea sativa) a bükkfafélék családjába tartozó, gyors növekedésű fafaj. Hívják még édes gesztenyének, európai vagy jóféle gesztenyének is, de a termőhelyein egyszerűen gesztenyefa a neve. Nagytermetű fa, akár 30 m magasra is megnő. Kérge csavarodó kéregkötegektől bordás. Rügyei zömökek, kerekdedek.

Fényes, bőrszerű, keskeny, 10–20 cm hosszú, váltakozó állású, hosszúkás lándzsa alakú levelei szúrósan fogazottak, mindkét oldalon 4–7 éles foggal. A fogak hosszúak, hegyesek, közöttük a bemetszések lekerekítettek. Gyakran karéjos is. A levél csúcsa keskeny, hegye rövid. A levélnyél hossza 2–5 cm. A levél színe sötétzöld; fiatalon szőrös, később kopasz. Fonákuk fiatalon nemezesen szőrös, a sűrű szőrzet miatt színe a szürkétől a fakózöldön át a fehéresig változhat. Egy-egy levélen 15–20 pár oldalér nő. A levél válla ritkábban szív-, többnyire széles ék alakú vagy lekerekített.

A szelídgesztenye egyivarú, egylaki növény, a hím és nővirágok egy fán belül, de külön-külön alakulnak ki. Hímnős barkavirágzata felálló, látványos. Csúcsán a virágzat nagy részét adó sárga porzók nyílnak, alapjuknál pedig a zöld termős virágok, gyakran a porzóknál később. A megporzás után a termős virágok gömbbé növekednek; egy-egy ilyen gömbben két-három termés nő. Fényes, barna makktermése a gesztenye. Ennek kupacsa zöld, sűrűn tövises, szúrós.Virágpora kis méretű, legnagyobb átmérője 10–12 µm. Trikolporát, hosszú hasítékokkal és kis pórusokkal. Az exine barázdált, puha. Pollene kevéssé allergén.

Az erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens) főleg a bükkösökben gyakori. Védett, eszmei értéke 10.000 Ft. Szórt állású levelei egyszerűek, szív alakúak vagy oválisak. A kékeszöld, foltos levelek válla szíves, csúcsa tompa, a szélük ép. A levélnyél hosszú. Virága fehér, rózsaszín vagy lila, illatos. Termése tok. Az érő termés kocsánya dugóhúzószerűen megcsavarodik. Régi nevei (disznókenyér, disznórépa, kunalma) a gumójára utalnak, amiket előszeretettel fogyaszt a vaddisznó és vele a makkoltatott házi disznó is.

 

A mocsári kockásliliom vagy kockás kotuliliom (Fritillaria meleagris) a réteken gyakori. Védett, eszmei értéke 50.000 Ft.

10-25 cm magasra megnövő hagymás, évelő növény. Hajtásai kopaszak, mogyoró nagyságú hagymája kopasz, gömb formájú, mérgező alkaloidokat tartalmaz. Tőlevelei hosszúak, keskenyek. El nem ágazó, termésérés idején megnyúló, sötétzöld vagy barnás szárán 3-5 szálas-lándzsás, kihegyesedő, kissé csatornás, szórt állású, húsos levél található, melyek mérete a száron fölfelé haladva csökken. Tulipánra emlékeztető, bókoló, harang alakú, 3–5 cm-es virágai magányosak, néha párosával fejlődnek április-május környékén. Színük bíbor vagy rózsaszínű, néha fehér (f. alba változat), igen látványosak. A 6 egyforma lepellevél szabadon áll, rózsaszín vagy néha fehéres alapszínüket sakktáblaszerűen barnásvörös foltok tarkítják. A belső leplek a külsőknél szélesebbek. A leplek tövénél, a harang belsejében nektármirigy található (hártyásszárnyúak porozzák). Magháza felső állású. Termése felálló, 3 rekeszű, hártyás falú toktermés, rekeszenként sok maggal. Mocsárrétek, ligeterdők, síklápok impozáns növénye, 800 méter magasságig nő, legfeljebb évi 1-2 kaszálást visel el. Április-májusban virágzik.

Az őszi füzértekercs (Spiranthes spiralis) a kosborfélékhez tartozó, szeptember-októberben virágzó, Védett, eszmei értéke 10.000 Ft.

Az őszi füzértekercs évelő, lágyszárú, 7-20 cm magas növény. A föld alatt 2-4 (ritkán 6) 1-3 cm hosszú és 0,5-1,5 cm széles, megnyúlt ovális alakú gumója található. A végük felé kissé keskenyedő gumók halványbarnák és rövid, áttetsző szőrök borítják őket elszórtan. A szimbionta gombáktól penészszagúak. A többi orchideafajtól eltérően nincsenek vastag, fonalszerű, a szár aljából eredő másodlagos gyökerei. A növény igen lassan növekszik, nyolc évre van szüksége, hogy föld fölötti leveleket fejlesszen és újabb három évre, hogy virágozzon. Ezután sem virágzik minden évben és rossz körülmények esetén leveleket sem növeszt. Augusztus végén jelenik meg rozettát formáló 3-7 levele. A levelek fényes élénkzöldek, 2-4 (kivételesen 5,5) cm hosszúak, 0,5-1,5 cm szélesek, nyél nélküliek, oválisak, kihegyesedő végűek. Három-öt kiemelkedő ér fut végig rajtuk. A mediterráneumban élő növények láthatóan robusztusabbak az északabbra élőknél. A levelek áttelelnek, majd nyár elejére (legkésőbb júliusra) elszáradnak. Néhány héttel később a halott tőlevélrózsa mellől nő ki a virágzat szára. A szár szürkészöld, 7-20 cm magas (Dél-Európában akár 40 cm is lehet), egyenes, nem elágazó. Különösen a vége felé rövid, áttetsző mirigyszőrök borítják sűrűn, alul apró, hegyes fellevelek találhatóak rajta. A virágzat 3-12 cm hosszú; 10-15 virágból áll, amelyek egy sorba rendeződnek, amely többnyire spirálisan megcsavarodik a szár tengelye körül. A csavarodás iránya lehet az óramutató járása szerint, de fordítva is; ritkábban egyenes vonalban is állhatnak a virágok. Minden virág tövét egy hegyes, felfelé álló, mirigyszőrös murvalevél védelmezi. A virágok aprók, kb. fél cm-esek, fehérek. Illatukat gyöngyvirághoz, vaníliához és mandulához is hasonlították. A fehér szirmok kihegyesedőek, szintén finoman mirigyszőrösek. A mézajak (labellum) 4-5 mm hosszú, fehéreszöld, lekerekedő végű, végén lefelé hajló; széle fehér, áttetsző kinövésektől csipkés. A virágnak nincs sarkantyúja. Más orchideaféléktől eltérően nektárt is termelnek. Önbeporzás nincs, a virágokat méhek és poszméhek porozzák be. A virágok mintegy fele érlel termést. Termése ovális toktermés, 5,5-7 mm hosszú és 2-4 mm széles; belseje tele van az apró, 0,1-0,6 mm-es magvakkal. Az október-novemberre megérő magokat a szél hordja szét, de sokszor nem messzire, még egy méterre sem. Emiatt, és mert a növény időnként vegetatívan is szaporodik, föld alatti részének oldalrügyeiből, a füzértekercsek sokszor kis csoportokban találhatók.

 

 

GOMBÁK

Fehér szarvasgomba (Choiromyces meandriformis)

Termőtest: gumós, burgonyához hasonló alakú, és föld alatti fészekben nő. Átmérője 5-12 cm és 150-400 g tömegű, szabálytalan gumó alakú. A felülete általában domború és ráncos, bőre mintegy 1 mm vastag, szürkésfehér, sárgásbarna vagy rozsdabarna. Nedves időben felszakadozik, gyakran rovar- vagy csigarágta. A nagyobb példányok felpúposítják maguk fölött a földet, s részben ki is ütköznek belőle. Húsa porcos és nagyon kemény, kezdetben fehéres, később szürke fényű, vágásfelületén barnás ráncocskák, márványozottság látható. Fiatalon szagtalan, érett állapotban erős aromájú (főtt kukoricára emlékeztető), ám idősen kellemetlen szagú, fűszeres ízű.

Előfordulása: júniustól szeptemberig, agyagos és homokos talajban körülbelül 10 cm mélyen terem lomb- és fenyőerdőben, különösen luc és bükk alatt, esetleg mohapárnában is, általában világos helyeken. Egy fészekben általában több termőtest fejlődik ki. Az erdei vadállatok szívesen keresik és kikaparják a földből. Megjegyzés: Az előírások szerint június 10-től október 15-ig gyűjthető, a rendeletbe foglalt feltételekkel.

Ízletes vargánya (Boletus edulis) a gombákhoz (Fungi), azon belül tinórugomba-alkatúak (Boletales) rendjébe és a tinórufélék (Boletaceae) családjába tartozó faj. Népies nevén: úrigomba vagy medveorrú gomba. Erdélyben „hiriba” névre hallgat. Ez a gomba a legtermetesebb és legkiadósabb (május végétől október közepéig szedhető) étkezési gombák közé tartozik. Leggyakoribb termőhelyei a tölgyesek, gyertyánosok, szelídgesztenyések, bár mindenféle erdőben előfordul. Kedveli a gyorsan melegedő erdőszéleket, tisztásokat.[1] Egész Európában elterjedt. A Boletus a régi rómaiak legjobb, legfontosabb étkezési gombája volt (Plinius 22: 92; Seneca: Epist. 95: 25). A szó a görög bolétes, bolítes ’Amanita caesarea’ (Genaust 102) gombanévvel rokonítható.

Mérgező rokona a nyomásra, sértésre kékülő-zöldülő farkastinóru (Boletus calopus), amellyel könnyen össze is téveszthető!

Kalapjának átmérője a 12-25 cm-t is eléri, zsírosan fénylő, gesztenyebarna, fehér peremű és húsos. Fiatalon halvány, később zöldessárga spóratermő rétege csöves szerkezetű, a kalapról könnyen lefejthető. Tönkje, akár 15 cm magasra is megnő, vörösesbarna, csíkos, felső részén finom, fehér hálózat található. Húsának színe nyomásra nem változik.

Ízletes rizike - fenyőalja (Lactarius deliciosus)

Közepes termetű, rendszerint erdeifenyők körül, ősszel tenyésző gomba. Kalapja kezdetben begöngyölt szélű, közepe bemélyedő, majd szétterül. Színében egyaránt megtalálható a zöld és a narancssárga. Jellemző átmérője 4–12 cm. Lemezei sűrűn állók, élénk narancsvörös színűek, törékenyek, nyomásra megzöldülnek. Tönkje rövid zömök, színe a kalapéval megegyező. Húsa szintén narancssárga, megtörve tejnedvet enged, amely a levegővel érintkezve megzöldül.

A tüskegomba - mogyoróalja (Polyporus umbellatus) a likacsosgombafélék (Polyporaceae) közé tartozó bokros növésű gombafaj. A közös tönkből növő, elágazó szárak végén található kerek, enyhén hullámos szélű kalapok szürkés színűek, barna pikkelyekkel borítva. 30-50 cm átmérőjűre is nőhet. Bükkösök, gyertyános-tölgyesek nedvesebb részein, nyáron fordul elő. Hasonló faj a bokrosgomba, de az nyelv alakú kalapjaival jól megkülönböztethető a tüskegombától. Ritka, hazánkban 2005-től védett faj. Fiatal példányait korábban gyűjtötték.

 

  1. Hagyományok – termelési kultúra

 

3.1 TÖRTÉNELMI CSALÁDOK

„A göcseji lakosság mind tiszta magyar, – nagyobb része régi nemes családokból áll; – Cseke, Gerát, Ibor, Kustáton, Paizs, Rózsás, Tuboly, Zakó s több illy magyar hangzatu tulajdonnevek őseredetiségre mutatnak, sőt a családi nevek után ragasztott sok „szeg” u. m. Gerátszeg, Rózsásszeg, Tubolyszeg stb. mind meg annyi göcseji falvakat jelentvén, igenis valószinüvé teszi azon véleményt, miszerint a fentebb emlitett, és a helyszüke miatt itten elhallgatott göcseji nemes családoknak őselei – még Árpád alatt – mint legelső foglalók hatottak ide, és a birtoklási jogot karddal szerezték meg maguknak.” Vasárnapi újság 1857. aprilis 5-én (14. szám) Göcseji párbeszéd. (Az ottani tájszavak és szólásmód szerint).

 

Becs– Becsvölgye

Gellén - Gellénháza

Gerát(h) – Gerátszeg (Becsvölgye része)

Gombos – Gombosszeg

Györfi – Györfiszeg (Petrikeresztúr része)

Kerese – Kereseszeg (Becsvölgye része)

Kustán - Kustánszeg

Mileji - Milejszeg

Pais – Pajzsszeg (Becsvölgye része)

Pálfi - Pálfiszeg

Rózsás – Rózsásszeg (Milejszeg része)

Salamon – Salomfa (Becsvölgye része), Salomvár

Tuboly – Tubolyszeg (Pálfiszeg része)

Varga – Vargaszeg (Becsvölgye része)

Vörös – Vörösszeg (Becsvölgye része)

 

3.2 GÖCSEJI NYELVJÁRÁS

„A nyelvészek kilenc nyelvjárást különböztetnek meg a történelmi Magyarország területén: mi, a göcseji nyelvjárással a nyugatihoz tartozunk Felsőőr vidékével, Őrséggel, Hetéssel, Rábaközzel együtt. - A göcseji sem egységes, részei az északkeleti, a szegek vidéki és a „levidiki" nyelvjárás.

„Le sem tagadhatjuk, elárul bennünket a kiejtésünk, a köznyelvnél zártabb és lágyabb tájnyelvünk - Kevesebb betűnek adunk hangot, nem ejtünk dz, dzst, így lett például a madzagból  „mazzag". Nem áll rá a nyelvünk a hosszú magánhangzókra, a búza zalaiasan „buza", gyakran meg is változtatjuk, így alakult ki a bürke", az „erüs", az „izen", a hosszi". Egyes szavakat másként képezzük: „ennyi", „innya" (enni, inni), furán ragozzuk: „eztet- eztetet", „aztat-aztatat", „lenek", „fönek.

Vannak olyan szavak, amelyeket régen is csak a mi vidékünkön értettek: tettek a tarisznyába egy „gyür" kenyeret, egy üveg „ákhegyit" és mentek”kaszányi". A „gyür" kenyeret még csak sejtjük, hogy az egy vastagabb karéjt jelenthet, de az „ákhegyiről" már csak szüleink, nagyszüleink tudták, hogy az alma és körtebort jelentett, kifejezve, hogy nem szőlőtőkén, hanem a faágak „hegyén" termett. Nem kis gúnnyal mondták a gyümölcsbort „huppanyó saszlának" is. Saját göcseji közmondás: "Életödbe aggyá, hóttodba haggyá", e tájról származó hiedelem: „halotte ámodtam, eső lössz". (Szakál István helytörténész)

 

  • Hegyközség

A települések közelében lévő hegy gerincén vezető útról lejtőirányban keskeny telkek alakultak ki. Fent volt a boronafalú borospince, így pincesor alakult ki; lejjebb pedig a gyalogművelésű karós szőlősorok gyakran direkttermő szőlőfajokkal (otello, kormin, izabella, elvira, delavári, noah-noha) kopasz vagy bakmetszéssel művelve. Szelídgesztenye, szilva- és körtefák között kaszáló rét, míg a telek végében többnyire erdő volt. Élénk társadalmi élet folyt a hegyen a kereszt, harangláb vagy kápolna körül hétvégenként és búcsút is tartottak évente. Leghíresebbek: Ormándlaki-hegy, Salomfai hegy, Új és Kő hegy (Nagylengyel), Pató és Csőszi hegy (Petrikeresztúr), Ján és Pöndöri hegy (Csonkahegyhát), Balásfai hegy (Milejszeg – Dobronhegy),Lickói hegy (Lickóvadamos), Vörösszegi és Gyöpi hegy (Becsvölgye), Szent György hegy (Zalatárnok).

  • GAZDÁLKODÁS A hagyományos életmód része az önellátó mezőgazdaság keretében a magyartarka tehén tartása rétgazdálkodással (jellemző eszközei a kétkacsos kasza, favilla, szénahorog), valamint a kerekrépa termelése és az olajütés tökmagból, míg régebben vízimalmokban gabona őrlése (Barlahida, Mikekarácsonyfa, Ormándlak).

 

3.5 MESTERSÉGEK A helyi adottságokra alapozott tevékenységek folytatása, mint a téglavetés és égetés (saját monogrammal ellátott téglák), a kenderáztatás is jellemző, míg újabban az örökzöldek, főleg karácsonyfa ültetése. A fafűrészelés kisüzemi módon ún. gatterben történik, ami oldalról nyitott és fedett épületben működő szalagfűrészt jelent.

 

3.7 Olajbányász múlt

1951 augusztusában indította meg a nagylengyeli olajmező művelését a Dunántúli Ásványolaj Termelő Nemzeti Vállalat (DÁT), de 1953-ban a fúrási üzem tevékenysége már a göcseji térségre (Milejszeg, Barabásszeg, Szilvágy) is kiterjedt. A nagylengyeli  kutak   1955-ben  már  1,2 millió tonna olajat adtak, ezzel  munkaalkalmat és - annak ellenére, hogy az olajkitermelés jelentősége lecsökkent -, máig fennmaradt szakmakultúrát teremtettek, aminek nyomai a tájban is feltűnőek.

Göcseji ételek-italok

  1. Kukoricagánica

Hozzávalók: 50 dkg kukoricaliszt, csipetnyi só, 1 fakanálnyi sertészsír, 1 kisebb fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, 2 evőkanál porcukor, 2 dl tej. Kb. félliternyi vizet csipetnyi sóval felforralunk. A lobogó forró vízben apránként, fakanállal elkeverjük a kukoricalisztet. Megkeverjük, és a tűzön simára kidolgozzuk. Hideg vízbe mártott evőkanállal tányérokba szaggatjuk a gánicákat. Többféle ízesítéssel fogyaszthatjuk. Párolhatunk hozzá sertészsírban, apróra kockázott vöröshagymát. Ehetjük felmelegített tejföllel sósan vagy lekvárral édesen. Forralt tejjel is nagyon finom.

  1. Krumpliprósza

Hozzávalók:10 nagyobb burgonya, 1/2 liter aludttej, 14-15 evőkanál liszt, 2 tojásnyi zsír, 5-6 evőkanál tejföl, só. Elkészítés: A burgonyát megmossuk, meghámozzuk, majd tormareszelőn lereszeljük. A leszerelt burgonyát leszűrjük. A reszeléket aludttejben gyorsan elkeverjük, hogy ne barnuljon meg. Hozzáadjuk a lisztet és a sót, majd jól összekeverjük. Erősen kizsírozott tepsibe öntjük, amelyben arányosan osztjuk el a keveréket. A megmaradt zsírban elkevert tejföllel meglocsoljuk és forró sütőben pirosra sütjük. Egyes vidékeken pirított vöröshagymával is megszórják.

További ételek a teljesség igénye nélkül (forrás: Ételek és italok: Göcseji aszalt gyümölcsből és más göcseji finomságok, Humán Esély Kft, 2008)

  • Dödölle
  • Aszalt szilva leves
  • Babos káposzta
  • Gulyásleves fenyőalja gombával
  • Répaleves
  • Tejes kukoricagombóc leves
  • Vargányás krumplileves
  • Tejfölös-paradicsomos krumplileves
  • Köleses dödölle
  • Forgácsfánk
  • Kőtt búzamálé
  • Vízen kullogó

 

  1. göcseji körtepálinka (tüskés körtéből)

Göcsej környékén adottak azok a termőhelyi körülmények, amelyek lehetővé teszik a meglehetősen kényes – állandó víz- és bőséges tápanyagellátást, illetve kötött vályogtalajt igénylő – körte termesztését. A göcseji körtepálinkának a jellegzetes göcseji ízt a körtehéj íze adja, amely akkor érvényesül a legjobban, amikor a cefrézett körte az utóérés során már sárga héjjal rendelkezik, de a gyümölcs húsa még nem puhult fel.